A békéscsabai "Előre" női kézilabda egyesület története 1973-ban indult, amikor a helyi Kötöttárugyár csapatát átvette az Előre Spartacus. Akkor a békéscsabai Előre Spartacus szakosztályaként működött számos sportággal együtt (labdarúgás, atlétika, torna, súlyemelés, vívás, úszás).

1980-ban jutott fel a csapat az első osztályba. Ezt követően hamarosan elérte legfényesebb sikerét, 1982-ben ezüstérem birtokosa lett, ezzel jogot szerzett az IHF Kupában (a mai EHF Kupa elődje - a szerk.) való szerepléshez, s a legjobb négy csapat közé jutott. Az 1980-as évek kiemelkedő játékosai közül Csulikné Bozó Éva, Hankóné Jakab Gabriella, Bolla Mária és Salamon Gabriella neve sokak számára ismerősen csenghet.

Számos sikert hozott a békéscsabai kézilabda a város számára több válogatott játékost is kinevelve. Többek között a csabai nevelésű, közismert, ma már edzőként dolgozó Bohus Beáta, valamint Hochrajter Rita és Sávolt Erika. Mindig is "oroszlánbarlangnak" tartották Békéscsabát, ahová a csapatok féltek eljönni.

1997 és 2001 között az élvonal középmezőnyében stabilan helyezkedett el a békéscsabai kézilabda, a 6. helyet 1998-ban és 1999-ben szerezték meg, a 9. helyet egymás után két évig 2000-ben és 2001-ben őrizte az akkori csapat.

A nagy egészből történő kiválásával önálló gazdasági egységként funkcionáló egyesület 2000-ben az akkori sporttörvényt követően gazdasági társasággá alakult (Békéscsabai ENKC néven működött két évig). Ebben az időszakban az eredmények gyengültek, de Szabó Károly, az egyesület elnöke, aki éveken át a felnőtt csapat edzőjeként dolgozott, szívügyeként kezelte az egyesület sorsát valamint az utánpótlás-nevelést. Egyesületi formában 2006 ősze óta működünk ismét.

Az utánpótlás hanyatlását követően (melynek oka a csökkenő gyermeklétszám volt) az eredményesség is visszaesett. Megdöbbentő fordulatot hozott, amikor a csapat két évtizedes NB1-es szereplés után kiesett 2004-ben az élvonalból, s anyagi nehézségekkel küszködve, önkormányzati támogatással egy év alatt visszaküzdötte magát az ország legerősebb bajnokságába.

2004-ben a másodosztályban folytatódott a szereplés. Azonban Békéscsaba Megye Jogú Város Önkormányzata száz százalékos tulajdonosként hosszú távú sportkoncepciót dolgozott ki az egyesülettel kart öltve. Ennek eredménye az a felfelé ívelő tendencia, amelynek ma is részesei lehetnek mindazok a nézők, sportrajongók és támogatók, akik a lila-fehér gárdát választották. A bennmaradó helyről 2008-ban már a nyolcadik helyre lépett előre a csapat az első osztályban, 2009-ben pedig a várakozásokat felülmúlva a negyedik helyet szerezte meg csapatunk, mellyel kivívta ezzel a nemzetközi szereplést is.

Utánpótlás-nevelésben mindig is élen járt Békéscsaba, ennek elismeréseként 2008-ban a Magyar Kézilabda Szövetség díjat adományozott az egyesületnek. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának elmúlt tíz esztendőben végzett tervszerű koncepcióra épülő támogatása elismeréseként 2009-ben a Magyar Kézilabda Szövetség a Magyar Kézilabdázásért kitüntető címben részesítette az önkormányzatot. Városunk egyik alpolgármestere, Hanó Miklós - aki kezdetben társadalmi elnökként csatlakozott az egyesülethez - kitartó munkája és a csapattal történő együttműködése révén járult hozzá a közös sikerhez.

A 2008-as esztendő nemcsak a felnőtt csapat, hanem az utánpótlás versenyek eredményeiben is tükröződött, bár az utánpótláscsapatok évek óta az országos versenyek döntőinek rendszeres résztvevői, érmes helyezettjei. Két bázisiskolával, a Békéscsabai 2. Számú Általános Iskolával és a Széchenyi István Két Tanításinyelvű Szakközépiskolával működik együtt az egyesület. Az általános iskoláskorú gyermekek a III. korcsoportban (5-6. osztályosok) és a IV. korcsoportban (7-8. osztályosok) is kiváló eredményt értek el az országos bajnokságon, arany- és ezüstéremmel gazdagították az egyesület gyűjteményét. Győrből a középiskolások szintén aranyéremmel tértek haza.

Külön öröm egyesületünk számára, hogy a felfelé ívelő sportsikerek a támogatókban is elmélyülő bizalmat keltenek, s a hosszú távú partneri viszony megtérülni látszik. Egyre több cég és vállalkozás kölcsönösen talál egymásra a békéscsabai női kézilabdával.
Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület
 
   
Támogatóink:
 
Lap teteje...
m-design.hu