BM Parc Sagunt -
Mondi-Békéscsabai ENKSE
26-24 (14-16)
Időpont: 2009. november 8.

 
EHF-kupa 3. forduló 2. mérkőzés
2009. november 8. vasárnap 16.00 órakor
Városi Sportcsarnok, Békéscsaba
1500 néző
Játékvezetők: Aco Nikolov, Gjoko Kolevszki (Macedónia)

BM Parc Sagunt gólszerzői: Veronica Cuadrado Dehesa 2, Milicia Danilovic 9 (6), Olga Laiuk 7 (1), Beatriz Escribano 4, Julia Garbarenko 3, Noelia Oncina Moreno 1.

Mondi-Békéscsabai ENKSE gólszerzői: Szekeres 2 (1), Rácz 6, Nikolayenko 6, Tóth 7, Bódi 2, Kocsis 1.

Hétméteres: 7/8 ill. 1/3.

Kiállítás: 10 perc ill. 8 perc.

Végig fej-fej mellett haladt a két csapat, s a tegnapi döntetlen (30-30) után nyitott maradt a küzdelem mindkét fél számára. Az 1. félidőben a spanyolok vették kezükbe az irányítást, a Békéscsaba végig szorosan felzárkózott, majd a 16. percben egyenlítettek (9-9). A 21. percben már kétgólos előnyt szerzett a Békéscsaba (10-12), és egy újabb felzárkózást követően kétgólos magyar előnnyel zárult a félidő.

A második játékrész 21. percéig vezetett a Békéscsaba , majd a 21. percre elfogyott az előny (21-21). A 13. perctől a 27. percig nem tudott gólt szerezni a Békéscsaba, amit a rutinos nemzetközi csapat azonnal kihasznált, és a javára fordította a mérkőzést, ezzel megérdemelten kivívták a továbbjutást az EHF-kupában.

A mérkőzés eredményének alakulása: 1. félidő 1-0, 1-1, 2-1, 2-2, 3-2, 6. perc 3-3, 4-3, 5-3, 5-4, 10. perc 6-4, 7-4, 8-4, 8-5, 8-6, 8-7, 14. perc 8-8, 8-9, 9-9, 17. perc 9-10, 9-11, 10-11, 10-12, 11-12, 12-12, 13-12, 13-13, 13-14, 13-15, 14-15, 30. perc 14-16 2. félidő 14-17, 14-18, 6. perc 14-19, 15-19, 16-19, 17-19, 18-19, 18-20, 19-20, 13. perc 19-21, 20-21, 21. perc 21-21, 22-21, 23-21, 27. perc 24-21,24-22, 24-23, 25-23, 26-23, 26-24.

Santiago De La Morena, a BM Parc Sagunt elnöke a mérkőzést követően elmondta, a klub gazdasági helyzetéből adódóan komoly kockázatot vállaltak a két mérkőzés Magyarországon való megrendezésével.
"Az első félidőben sok hibát vétettünk, és a védekezés is sokkal gyengébb volt. A két csapat között azt gondolom az döntött, hogy a Békéscsabának volt egy 15 perces szakasza, amikor nem tudott gólt lőni. El kell mondjam, a Békéscsaba fiatal csapat, és tudtuk, hogy nagyon jól szerepelnek a bajnokságban, ma a két csapat között az volt a különbség, hogy a meghatározó helyzetekben csapatunknak nem remegett meg a keze."

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Milicia Danilovic, a két mérkőzés legeredményesebb játékosa (a két találkozón összesen 21 gólt szerzett) köszönetét fejezte ki csapata nevében a békéscsabai klubnak a sikeres rendezésért.
Fiatal, tehetséges gárdának látják a Mondi-Békéscsabai ENKSE csapatát, s mivel még fiatalok, bízik abban, hogy hamarosan ismét találkoznak majd nemzetközi megmérettetésen.

Mátéfi Eszter hangsúlyozta, újonc csapatként elsődleges cél az volt az EHF-kupában, hogy minél több fordulót teljesítsenek a lányok.
"Sajnálom, hogy nem tudtunk továbbjutni, de nagyon nagy nemzetközi rutinnal rendelkező csapat győzött le minket. A mérkőzésen volt egy tízperces szakasz, amikor nem tudtunk gólt lőni, ez megpecsételte a sorsunkat, és az ellenfél ezt könyörtelenül kihasználta."

Fülöp Csaba, az egyesület gazdasági vezetője mindenképpen jó döntésnek tartja, hogy a két mérkőzést Békéscsabán rendezzék meg.
"Mindkét találkozót kiváló hangulat uralta, izgalmas, fordulatokban gazdag mérkőzést láthatott szombaton és vasárnap is a kilátogató 1500-1500 néző."
Képes beszámoló a galáriában >>>
Hajdu Lívia
EHF hétvége Békéscsabán
Időpont: 2009. november 7-8.
 
Mondi-Békéscsabai ENKSE - BM Parc Sagunt (Spanyolország)

2009. november 7-8. EHF-kupa 3. forduló

Helyszín: Városi Sportcsarnok (Békéscsaba, Gyulai út).

Időpont: 2009. november 7. szombat 18.00 órakor.

Visszavágó: 2009. november 8. vasárnap 16.00 órakor.

Sikeresen vette az akadályt a Békéscsaba az EHF-kupában, s a Minszk elleni debütálás után egy komolyabb ellenfelet hozott a 3. forduló sorsolása. A spanyol BM Parc Sagunt csapatát, mely hét nemzet kiváló képességű játékosait gyűjtötte össze. Az ukrán, a spanyol, a német, a francia és bulgár válogatottat is felsorakoztató BM Parc Sagunt Békéscsabán játssza a forduló oda- és visszavágóját.

Elsődlegesen a spanyol csapat vetette fel a kettős mérkőzés gondolatát, és a költségcsökkentés vezérelte a Békéscsabát is arra a döntésre, hogy a két EHF-kupa mérkőzés a 3. fordulóban valóban egy helyszínen kerüljön megrendezésre. Így a kedvezményes jegyértékesítések által mindkét napon teltházra számít a rendező Békéscsaba. mellyel kompenzálhatja a rendezés költségeit. A két klub között mindkét fél számára kedvező megállapodás született a felmerülő költségek viselésének arányait illetően, a jegyek eladásából származó bevétel pedig a hazai csapatot illeti.

A mérkőzésekre szóló jegyek értékesítése folyamatosan és jó ütemben zajlik, és mivel szombaton (november 7-én) csak két pénztár lesz nyitva, javasoljuk, hogy inkább elővételben vásárolják meg belépőiket a hosszú sorban állás elkerülése végett.

BELÉPŐJEGYEK:
Egy mérkőzésre:
- Felnőtt 1.500,- Ft
- Diák/nyugdíjas 1.200,- Ft

Mindkét mérkőzésre:
- Felnőtt 2.000,- Ft
- Diák/nyugdíjas 1.700,- Ft

A jegyek november 7. szombat 12.00 óráig megvásárolhatók a Hetes Kft. Munkácsy utcai sportáruházában hétköznap 9.00-18.00 óráig, szombaton pedig 9.00-12.00 óráig.

A kombinált bérletek, a pártolói és a kiemelt pártolói bérletek mindkét EHF-kupa mérkőzésre érvényesek.
 

Három magyar együttes várta az EHF-kupa harmadik fordulójának keddi sorsolását, melyen az FTC a dán Randers, a Békéscsaba a spanyol Parc Sagunt, a Fehérvár pedig a lengyel Lublin együttesét kapta.

Míg a BL-selejtező második helyén végző FTC-Rightphone az első kalapba került a sorsolás előtt, a másik két magyar érdekelt csapat a másodikból várhatta a sorsolást.

EHF-kupa, 3. forduló
FTC-RightPhone - Randers HK (dán)
Alcoa FKC - SPR Lublin SSA (lengyel)
Mondi-Békéscsabai ENKSE - BM Parc Sagunt (spanyol)
LK Zug Handball (svájci) - HC Sassari (olasz)
CS URBAN Braşov (román) - Ştiinţa HCM Nagybánya (román)
AC Ormi-Loux Patrasz (görög) - HK Kuba ny Krasznodar (orosz)
Prosolia SIID Elda Prestigio (spanyol) - Handball Cercle Nîmes (francia)
ŠKP Pozsony (szlovák) - Omni SV Hellas (holland)
HK Szmart (ukrán) - ORK Vrnjaćka Banja (szerb)
CB Elche Mustang (spanyol) - HK Rosztov Don (orosz)
RK Olimpija (szlovén) - TSV Bayer 04 Leverkusen (német)
Maliye Milli Piyango (török) - Havre AC HB (francia)
SK Aarhus (dán) - Tertnes HE (norvég)
T+A/VOC Amsterdam (holland) - Madeira Andebol SAD (portugál)
LC Brühl Handball (svájci) - IK Sävehof (svéd)
®RK Kikinda (szerb) - CB Mar Alicante (spanyol)

A párosítások első mérkőzéseit az október 31 - november 1-i hétvégén, a visszavágókat pedig egy héttel később, november 7-8-án rendezik, a párosításokban másodikként jelölt csapatok otthonában. A nyolcaddöntők sorsolása november 10-én lesz.

Spanyol ellenfelet kapott az Előre NKSE az EHF Kupa harmadik fordulójában
2009. október 13.
 
Ma délelőtt az EHF bécsi központjában megtartották az EHF Kupa harmadik fordulójának sorsolását. A BNTU-BelAZ Minszk elleni párharcot kettős győzelemmel teljesítő Mondi-Békéscsabai Előre NKSE a spanyol BM Parc Sagunt együttesével került szembe, az első mérkőzést Békéscsabán rendezik október 31-én szombaton.

Sagunto városa Valenciától 30 km-re található, a csapat a Bajnokok Ligája selejtezőjéből került az EHF Kupába, az elmúlt hétvégén az Aalborgban megrendezett selejtezőkörben a második helyen végzett, legyőzte a török Maliye Milli Piyango SK (28:25) és a görög Patras (37:21) együttesét, míg a házigazda Aalborgtól 31:26 arányú vereséget szenvedett.
Konstantin Sarovarov szerint a Minsznek nincs cseresora
2009. október 10.
 
A szombati mérkőzés előtt Konstantin Sarovarov, a Minszk edzőjével készített gyors interjúból kiderült, hogy csapatuknak egyetlen hátránya van, a cserepad nem túl hosszú. Mindenestre a csapat nagyon készül a visszavágóra, s mint az az orosz mentalitásból ismert, az utolsó percig küzdeni fognak.

- Mi volt az Ön és a csapata benyomása a két csapat első találkozóján múlt héten szombaton?
Konstantin Sarovarov: - A magyar csapat kiegyensúlyozott minden tekintetben, és megvan a lehetősége a játékosok variálására minden poszton. Nekünk nincs meg ez a lehetőségünk. Nagyon nehéz 5-6 aktív játékossal végig játszani a mérkőzéseket.

- Most a két csapat közti versenyben tizenegy gólos hátránnyal érkeznek Békéscsabára. Mit gondol a visszavágó mérkőzés kimenetéről?
Konstantin Sarovarov: - Átgondoltuk és átbeszéltük az utóbbi meccs hibáit, és a lehető legjobban próbálunk majd játszani.
Hajdu Lívia
Mondi-Békéscsabai ENKSE -
HK BNTU-BelAZ (Minszk)
Időpont: 2009. október 10.
 
EHF-kupa mérkőzés 2. forduló 2. mérkőzés.
Időpont: 2009. október 10. szombat 18.00 óra.
Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok.

Sikeresen vette az első akadályt a Békéscsaba, s a múlt szombati tizenegy gólos győzelemmel várja a folytatást az EHF-kupa 2. fordulójában a csapat. Nemcsak a Békéscsaba győzte le ellenfelét, hanem a másik magyar szereplő Alcoa FKC is két pontot zsebelt be a török Izmir csapata ellen. Visszavágójuk egy időben kerül megrendezésre a lila-fehérek mérkőzésével.

Mátéfi Eszter óva int mindenkit, a csapat játékosait a tizenegy gólos előnyt illetően.
- Nem tudhatjuk, hogy a sorozat terhelés mennyit vesz ki a lányokból, hiszen tíz nap leforgása alatt ez lesz a negyedik tétmérkőzésünk, a minszki hosszú utat is belevéve. Reméljük, hogy nem lesznek sérültjeink, mindenki egészségesen, jó formáját megőrizve tudja folytatni szombaton a játékot. A tizenegy gólos előny jó, de nem biztosíték, hiszen láttunk már olyan visszavágót, ahol ekkora előny sem jelentett semmit. Remélem, a lányok nagyon küzdeni fognak, és nem bízzák el magukat, és az előjelek szerinti nagy számú közönség előtt ismét szórakoztató játékkal rukkolunk elő.

Cifra Anita beálló a múlt heti mérkőzést alapul véve győzelmet vár, de reméli, hogy az idegenbeli kezdeti nehézségek most elkerülik a csapatot.
Mivel a felkészülés során a videó felvételről nem lehetett igazán felmérni a fehérorosz csapat erejét, így az első percekben elég rosszul kezdett a csapat - elevenítette fel Anita a Minszkben játszott találkozó élményeit.
- Az irányítójuk, a beállójuk és az átlövőjük nagydarab, ezért az elején átlőttek és betoltak bennünket a falban. Majd miután megnyitottuk a falat, sikerült ezt kivédenünk, és elhúztunk. Itthon is győzelmet várok, és szeretnénk tovább jutni a kupában.

Rácz Emese a kezdeti izgalmaknak, és a fáradalmas utazásnak tudta be a múlt hétvégi Minszk elleni mérkőzés elején mutatott gyengébb játékot.
- Nehezen indult a meccs, de amikor összeállt a védekezésünk, és a kapusteljesítményünk is feljavult, magabiztosabbak lettünk, így felül tudtunk kerekedni rajtuk. Nem volt a második félidőben cseréjük, és el is fáradtak. Azt gondolom, hogy ez egy jó csapat, és nagyon koncentráltan kell játszanunk, nem szabad szombaton fél vállról vennünk a meccset.

Bódi Bernadett kicsit nagyobb tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi mérkőzések terén, hiszen most tért vissza Dániából, és a magyar válogatottban is szerepel. A Minszk elleni első találkozó előtt azt gondolta, hogy a fehérorosz kézilabda mind válogatott, mind klub szinten sokkal gyengébb, mint a hazai.
- Nem tudtam, hogy mire számítsak, a videó sem adta vissza igazán, milyen is ez a Minszk. Izgalmas meccset várok szombatra, és remélem, hogy a nézők számára is az lesz, hiszen ez mégiscsak egy EHF-kupa meccs. Úgy gondolom, hogy a tizenegy gólos győzelem után egy kicsit megnyugodhatunk.
Hajdu Lívia
 

EHF-kupa mérkőzés 2. forduló 1. mérkőzés.
Időpont: 2009. október 3. szombat 17.00 óra.
Helyszín: Minszk (Fehéroroszország).

Visszavágó: 2009. október 10. szombat 18.00 óra
Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok (Gyulai út).

A tavalyi bravúros 4. helyezés megszerzésével kivívta a Békéscsaba az EHF-kupa szereplés jogát. Mivel a csapat kiemeltként szerepel ezen a nemzetközi porondon, így a 2. fordulóban kapcsolódik be a küzdelemsorozatba. A sorsolás a 2. fordulóban a fehéroroszországi Minszk csapatát hozta az újonc lila-fehérek számára. Minden fordulóban oda-visszavágót játszanak a csapatok, amely eldönti a továbbjutás sorsát. Idegenben kezd a lila-fehér csapat 2009. október 3-án szombaton 17.00 órakor, majd egy hét múlva 2009. október 10-én (szombaton) 18.00 órakor fogadja Békéscsabán a nemzetközi porondon már jártas Minszk csapatát. Leendő ellenfelünk bemutatása alább olvasható.

HK BNTU-BelAZ (Minszk) -
Mondi-Békéscsabai ENKSE 2.
Időpont: 2009. október 3.
 

EHF-kupa mérkőzés 2. forduló 1. mérkőzés
Időpont: 2009. október 3. szombat 17.00 óra
Helyszín: Minszk (Fehéroroszország)

Visszavágó: 2009. október 10. szombat 18.00 óra
Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok (Gyulai út)

Mátéfi Esztertől megtudtuk, hogy a lányokra a mérkőzésig milyen program vár. Csütörtökön (október 1-jén) egy edzéssel folytatják a munkát, valamint a Minszkről szerzett videofelvétel elemzésével próbálnak készülni a játékosokra és a csapat játékára. Pénteken reggel 7 órakor indul Minszkbe a lila-fehér gárda első EHF-kupa mérkőzésének helyszínére. Budapestről Bécsbe utaznak repülővel, majd átszállnak a Bécsből induló minszki járatra. Aznap estére egy másfélórás edzést tervez még a tréner, majd a mérkőzés napján délelőtt egy átmozgató edzéssel próbálják majd kiűzni a lábakból az utazás fáradalmait.

A tavalyi bravúros 4. helyezés megszerzésével kivívta a Békéscsaba az EHF-kupa szereplés jogát. Mivel a csapat kiemeltként szerepel ezen a nemzetközi porondon, így a 2. fordulóban kapcsolódik be a küzdelemsorozatba. A sorsolás a 2. fordulóban a fehéroroszországi Minszk csapatát hozta az újonc lila-fehérek számára. Minden fordulóban oda-visszavágót játszanak a csapatok, amely eldönti a továbbjutás sorsát. Idegenben kezd a lila-fehér csapat 2009. október 3-án szombaton 17.00 órakor, majd egy hét múlva 2009. október 10-én (szombaton) 18.00 órakor fogadja Békéscsabán a nemzetközi porondon már jártas Minszk csapatát.

Tóth Katalin, beálló, az arhus-i világkupa egyik szereplője 2005-ben a Székesfehérvár (akkor Cornexi-Alcoa néven szereplő csapatával) már részt vett EHF-kupa sorozatban, bár akkor még csak kisebb szerepek jutottak neki. Most újra elérkezett az idő, és emlékeit felidézve így készül a szombati Minszk elleni mérkőzésre.
- Idegenben nehéz lesz nyerni, de biztos, hogy mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Nem ismerjük a fehérorosz ellenfelet és a játékukat, most fogjuk őket videón megnézni.

Kata bokája Dániában a világkupa előtti edzésen megsérült, így a németek ellen egyáltalán nem lépett pályára, a norvégok ellen csak kevés szerepet kapott, a franciák ellen pedig két gólt lőtt.
- A bokám helyrejött teljesen, száz százalékosnak érzem, nem lesz gond.

Veress Zsuzsanna kapus:
- Holnaptól kezdünk videózni a Minszk csapatáról. Annyit tudunk róluk, hogy sok a főiskolás a csapatban egy rutinos kapussal. Mindenképpen nyerni szeretnénk, amihez nagyon készülnünk kell. Azt az információt kaptuk, hogy ők nagyon készülnek ellenünk.

 
Név: LILIA ARTUHOVICH (jobb átlövő)
Szül. idő: 1985. június 9.
Testmagasság/testsúly: 180 ?? / 77,5 kg
Eddigi egyesületei:
2003-2006  - "Arkatron", Minsk
2006-2009  - "Galychanka", Lvov (Ukraine)
2009  - "BNTU-BelAZ"
Eredményei:
Kétszeres ukrán ezüstérmes, a 2008-as Európa-bajnokság résztvevője, a fehérorosz bajnokság első helyezettje

Név: HANNA DZEMIANCHONAK (kapus)
Szül. idő: 1989. július 3.
Testmagasság/testsúly: 182 ?? /72 kg
Eddigi egyesületei:
2005-2007  - "Vasilina", Vitebsk region
2007-2009  -  "BNTU-BelAZ"
Eredményei:
A Balti Ifjúsági Liga ezüstérmese (2005), a fehérorosz bajnokság első helyezettje

Név: ANASTASIA KAMENSHIKOVA (beálló) 
Szül. idő: 1985. június 9.
Testmagasság/testsúly: 179 ?? / 70 kg
Eddigi egyesületei:
2004-2006  - "Arkatron", Minsk
2006-2009  - "Galychanka", Lvov (Ukraine)
2009  - "BNTU-BelAZ"
Eredményei:Kétszeres ukrán ezüstérmes
Kétszeres ukrán ezüstérmes , a 2008-as Európa-bajnokság résztvevője

Név:  ALESYA SAFONOVA (kapus)
Testmagasság/testsúly: 181 cm / 70 kg

Név: YAUHENIYA EVDOKIMOVICH (kapus)
Szül. idő: 1984. január 10.
Testmagasság/testsúly: 182 ?? / 70 kg
Eddigi egyesületei:
1999-2007 - "BNTU"
2007-        - "BNTU-BelAZ"
Eredményei:
Többszörös fehérorosz bajnok és fehérorosz kupagyőztes, a 2008-as Európa-bajnokság résztvevője

Név: JULIA KHMARSKAYA (bal átlövő)
Szül. idő: 1988. április 3.
Testmagasság/testsúly: 180 cm / 70 kg

Név: ALENA KULIK (bal szélső)
Szül. idő: 1979. március 31.
Testmagasság/testsúly: 168 ?? / 55 kg
Eddigi egyesületei:
1996-1998 - RIOR, Minsk
1999-2001 - "BNTU"
2004-2005 - "Gorodnichanka" , Grodno
2006 - - "BNTU-BelAZ"
Eredményei:
Az 1999-es norvégiai Európa-bajnokság résztvevője, a 2000-es romániai világbajnokság résztvevője – 11. helyezett, többszörös fehérorosz bajnok és kupagyőztes

Név: IRINA ARTEMENKO (beálló) 
Szül. idő: 1980. április 2.  
Testmagasság/testsúly: 185 ?? / 73 kg  
Eddigi egyesületei:
1999-2003  - "Politechnik", Minsk
2003-2006  - "Plotrkovia", Poland
2006-2007  - "Kometal", Skopje, Makedonia
2009-         - "BNTU-BelAZ"
Eredményei:
Háromszoros fehérorosz bajnok, lengyel ezüstérmes

Név: KATSIARYNA STUPAKOVA (jobb szélső) 
Szül. idő: 1988. február 21.
Testmagasság/testsúly: 174 cm / 70 kg

Név: NATALLIA DZMITRYIEVA (beálló)
Szül. idő: 1978. július 1.
Testmagasság/testsúly: 181 ?? / 70 kg
Eddigi egyesületei:
1995-2009 - "BNTU-BelAZ"
Eredményei:
Tízszeres fehérorosz bajnok, tizenegyszeres fehérorosz kupagyőztes, Ifjúsági Európa-bajnokság 7. helyezett, Európabajnokság 11. helyzett

Név: VICTORIA PANASIUK (jobb átlövő)
Testmagasság/testsúly: 182 cm / 64 kg

Név: ALENA TARASIUK (kapus) 
Szül. idő: 1988. május 5.
Testmagasság/testsúly: 173,5 ?? / 73 kg
Eddigi egyesületei:
2005-2007 - "BNTU"
2007- - "BNTU-BelAZ" 
Eredményei:  
Balti Ifjúsági Liga ezüstérmese, háromszoros fehérorosz bajnok és kupagyőztes, a fehérorosz bajnokság ezüstérmese

Név: HANNA SUKHAMIRAVA (irányító) 
Szül. idő: 1984. május 20.
Testmagasság/testsúly: 174 ?? / 65 kg
Eddigi egyesületei:
2000-2007 - "BNTU"
2007- - "BNTU-BelAZ"      
Eredményei:
Többszörös fehérorosz bajnok és fehérorosz kupagyőztes

Név: NATALLIA KURJANOVICH (jobb átlövő)

Szül. idő: 1988. március 2.
Testmagasság/testsúly: 184 cm / 75 kg

Név: VALIANTSINA NESTSIARUK (irányító)
Szül. idő: 1988. május 30.
Testmagasság/testsúly: 170 ?? / 65 kg
Eddigi egyesületei:
2004-2007 - "BNTU"
2007- - "BNTU-BelAZ" 
Eredményei:
Többszörös fehérorosz bajnok és fehérorosz kupagyőztes, a Független Közösségi Államok Közössége és a balti nemzetközi játékok bronz érmese

Név: MARYNA KAVALIOVA (beálló)
Szül. idő: 1988. március 9.
Testmagasság/testsúly: 180 ?? / 65 kg
Eddigi egyesületei:
2005-2007 -  "BNTU"
2007-        -  "BNTU-BelAZ" 
Eredményei:
A fehérorosz bajnokság és kupa győztese, a fehérorosz bajnokság és kupa ezüstérmese

Név: NATALLIA MAROZ (jobb szélső)
Szül. idő: 1989. január 22.
Testmagasság/testsúly: 176 ?? / 62 kg
Eddigi egyesületei:
2005-2007 - "BNTU"
2007- - "BNTU-BelAZ" 
Eredményei:
A balti ifjúsági liga ezüst érmese 2004-ben, háromszoros fehérorosz bajnok és kétszeres kupagyőztes, a fehérorosz bajnokság ezüstérmese

Név: KATSIARYNA VALIAVATAYA (bal szélső)
Szül. idő: 1989. március 5.
Testmagasság/testsúly: 162 cm / 53 kg

Név: HANNA BANDARENKA (jobb átlövő)
Szül. idő: 1988. február 10.
Testmagasság/testsúly: 182 ?? / 64 kg
Eddigi egyesületei:
2005-2007 - "BNTU"
2007- - "BNTU-BelAZ" 
Eredményei:
Négyszeres fehérorosz bajnok és háromszoros fehérorosz kupagyőztes, a fehérorosz bajnokság és kupa ezüst érmese, a Független Közösségi Államok Közössége és a balti nemzetközi játékok bronz érmese 1998-ban
 
 
Mondi-Békéscsabai ENKSE -
BM Parc Sagunt
30-30 (17-18)
Átlövők csatája volt
Időpont: 2009. november 7.
 
EHF-kupa 3. forduló 1. mérkőzés
2009. november 7. szombat 18.00 órakor
Városi Sportcsarnok, Békéscsaba
1500 néző
Játékvezetők: Aco Nikolov, Gjoko Kolevszki (Macedónia)

Mondi-Békéscsabai ENKSE gólszerzői: Szekeres 4, Nikolayenko 12 (2), Cifra 3, Kelemen 3, Bódi 5, Rácz 3.

BM Parc Sagunt gólszerzői: Noelia Oncina Moreno 4, Beatriz Escribano 4, Julia Garbarenko 3, Olga Laiuk 3 (1), Milicia Danilovic 12 (4), Verónica Cuadrado Dehesa 4.

A spanyol csapat kérésére és a két együttes közti rugalmas megállapodásnak köszönhetően az EHF-kupa 3. fordulójában a Mondi-Békéscsabai ENKSE és a spanyol BM Parc Sagunt összecsapásai Békéscsabán kerülnek megrendezésre. A november 7-én játszott forduló döntetlent hozott, így a továbbjutás sorsa mindkét fél számára nyitott maradt.

Rendkívül iramos mérkőzésen, sok átlövés góllal tarkított támadásokkal született a 30-30-as végeredmény. A mérkőzés folyamán az első gólt a Békéscsaba szerezte, de az 1. félidőben végig a BM Parc Sagunt vezetett. A második félidő elején sikerült egyenlítenie a lila-fehér hazaiaknak (19-19), ám innen is többször két-három góllal elhúztak a spanyolok. A végjátékban a Békéscsaba 27-30-ról küzdötte fel magát.

A mérkőzés eredményének alakulása:
1. félidő: 1-0, 1-1, 1-2, 2-2, 2-3, 2-4, 2-5, 3-5, 3-6, 4-6, 4-7, 4-8, 5-8, 5-9, 6-9, 6-10, 7-10, 7-11, 7-12, 8-12, 8-13, 9-13, 10-13, 11-13, 12-13, 12-14, 13-14, 13-15, 13-16, 14-16, 14-17, 15-17, 15-18, 16-18, 17-18 2. félidő: 17-19, 18-19, 19-19, 20-19, 20-20, 20-21, 20-22, 20-23, 20-24, 21-24, 22-24, 22-25, 23-25, 24-25, 24-26, 25-26, 25-27, 25-28, 26-28, 26-29, 27-29, 27-30, 28-30, 29-30, 30-30.

Christina Mayo Santamaria, a spanyolok vezetőedzője a mérkőzés folyamán többször figyelmeztetést kapott a játékvezetőktől az elragadtatott viselkedése miatt.
"A mai mérkőzésen 0-0 született, holnap egy új meccs vár ránk. Az a probléma, hogy a játékvezetőknek megvan a lehetőségük arra, hogy a pályán azt csináljanak, amit akarnak. Az egyesületünk gazdasági helyzete miatt elfogadtuk, hogy mindkét meccset Magyarországon játsszuk, így felvállaltuk a rizikóját annak, hogy a Békéscsaba otthon játszik. Biztos vagyok abban, ha ezt a meccset otthon játsszuk, nyertünk volna. Lehet, hogy megnézzük még egyszer ezt a meccset és holnap újra találkozunk."

Mátéfi Eszter elégedett az eredménnyel, ugyanis míg a BM Parc Sagunt videofelvételek segítségével készült a Békéscsaba elleni találkozókra, addig ez nem vált lehetővé a Békéscsaba számára.
"Büszke vagyok a csapatomra, hogy a több gólos hátrányokból mindig talpra tudtunk állni. Úgy gondolom, ez a lányok kitartását igazolja. Tudtuk, hogy Milicia Danilovic nagyon gólerős átlövő, többféle variációval próbáltuk semlegesíteni az átlövéseit. A nyitott védekezés nem igazán vált hatékonnyá, mivel a gyors játékosaik rögtön befutásokkal reagáltak. A holnapi napra tartogatunk még meglepetéseket, amellyel meglephetjük ellenfelünket, remélem, meg is tudjuk majd valósítani. Délelőtt tartok még egy átmozgatást a csapatnak és délután szeretnénk továbbjutni ebben a fordulóban."

A visszavágó időpontja: 2009. november 8. vasárnap 16.00 óra.
Képes beszámoló a galáriában >>>
Hajdu Lívia
Játékoskeret
BM Parc Sagunt
2009. november 5.
 
Nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!
 
3. Alicia Fernández Fraga (spanyol)
irányító / 1992. 12. 21. / 172 cm / 65 kg / U18 válogatott

6. Noelia Oncina Moreno (spanyol)
szélső / 1976. 11. 09. / 166 cm / 60 kg / 159-szeres válogatott

10. Paula Simescu (román)
átlövő / 1976. 06. 26. / 176 cm / 68 kg

11. Beatriz Escribano (spanyol)
irányító / 1990. 05. 04. / 178 cm / 60 kg / 2-szeres válogatott

12. Bárbara Arnehart (brazil)
kapus / 1986. 10. 04. / 182 cm / 80 kg / 52-szeres brazil válogatott

13. Susu Koleva (spanyol)
átlövő / 1979. 08. 04. / 190 cm / 88 kg / 120-szoros bulgár és 17-szeres spanyol válogatott

14. Eli Chávez (spanyol)
beálló / 1990. 11. 17. / 194 cm / 82 kg / 19-szeres válogatott

16. Cecilia Carini (olasz)
kapus / 1986. 10. 31. / 180 cm / 84 kg

18. Estefaniá Monrós (spanyol)
átlövő / 1991. 01. 16. / 181 cm / 72 kg / 2-szeres junior válogatott

19. Julia Garbarenko (ukrán)
szélső / 1983. 04. 19. / 168 cm / 57 kg

23. Anne-Sophie Kpoze (francia)
átlövő / 1985. 07. 05. / 184 cm / 84 kg / 2-szeres francia válogatott

44. Olga Laiuk (ukrán)
átlövő / 1984. 05. 17. / 180 cm / 70 kg

55. Milicia Danilovic (német)
átlövő / 1975. 01. 05. / 185 cm / 75 kg / 52-szeres szerb és 47-szeres német válogatott

78. Verónica Cuadrado Dehesa (spanyol)
beálló / 1979. 03. 08. / 184 cm / 74 kg / 86-szoros válogatott.
A BM Parc Sagunt bemutatkozik
2009. november 5.
 
Cristina Mayo Santamaria, a BM Parc Sagunt vezetőedzője a továbbjutásban bízik, csapata ugyan az elmúlt két esztendőben jelentős változásokon ment keresztül, mégis a csapategység sikerét reméli.

- Miért döntöttek úgy, hogy a meccseket két egymást követő napon játsszák le?
"Legfőképpen gazdasági okok miatt fogadtuk el azt a döntést, hogy mindkét mérkőzés ugyanazon a hétvégén legyen Magyarországon. A két egyesület közti megállapodás gyors volt és mindkét fél számára kedvező feltételeket tartalmaz. Klubunk nehéz anyagi helyzetben van ebben a szezonban, ami kihívás az egyesület számára."

- Mit tudnak a békéscsabai kézilabda csapatról?
"Nincs sok információnk a csapatról, mivel újak az európai versenyben. Azt tudjuk, hogy nagyszerűen szerepelnek a bajnokságban, és csupán csak a Győrtől szenvedtek vereséget. A magyar bajnokságról szerzett ismereteink szerint egy igazán küzdő szellemű csapat elleni mérkőzésre számítunk."

- Hogyan készülnek a Békéscsaba elleni nov. 7-8-i mérkőzésekre?
"Nem változtatunk az elképzeléseinken ezen mérkőzések miatt. Már játszottunk három nap alatt három mérkőzést a kupagyőztesek küzdelme során, így számunkra ez nem új helyzet. A csapat mindinkább azon dolgozik, hogy beépítse a taktikai megoldásokba azokat az új játékosokat, akik idén érkeztek, így az elsődleges célunk ez az aktuális szereplések során."

- Mik a BM Parc Sagunt erősségei?
"Azt gondolom, hogy legjobbak a csapategységben vagyunk, szeretünk csapatként játszani és nem egyénieskedve."

- Mit vár a csapatától az EHF-kupa ezen fordulójában?
"Ez egy igazán nehéz forduló lesz számunkra, különösen azért, mert mindkét mérkőzést Magyarországon játsszuk. De el kell fogadnunk a helyzetet, és a legjobbat kell nyújtanunk az említett körülmények ellenére."

- Mik a legfőbb céljaik a spanyol bajnokságban és az idei európai kupa sorozatban?
"A csapatunk az elmúlt két szezonban változáson ment keresztül. Néhány meghatározó játékos távozott a klubtól, újak érkeztek, és a fiataloknak új felelősségeket kell magukra vállalniuk, végeredményben ez hátrány, ha bajnokságot akarunk nyerni. A nemzeti bajnokságban az első helyek valamelyikére várjuk a csapatot, kivívva ezzel a következő évi európai szereplést. A 2009/2010. évi EHF-kupában pedig célunk, minél tovább jutni, így megpróbáljuk a legjobb formánkat mutatni majd itt."

- Mit gondol, milyen esély van arra, hogy az EHF-kupa 4. fordulójába jussanak?
"Nehéz százalékban kifejezni, de a csapategységben bízunk a meccsek sikere érdekében, és azért, hogy a következő fordulóba jussunk. Azt gondolom, mindkét meccsen óriási küzdés lesz, és a nézők élvezni fogják ezt az EHF hétvégét. Sok szerencsét kívánok a Mondi-Békéscsabai ENKSE csapatának!"
Véglegesek az EHF Kupa időpontok, Békéscsabán lesz mindkét mérkőzés
2009. október 17.
 
A terveknek megfelelően pénteken minden apró részletben megegyezett egymással a Mondi-Békéscsabai Előre NKSE és a spanyol BM Parc Sagunt, így véglegessé vált, hogy az EHF Kupa párharc mindkét találkozója Békéscsabán kerül megrendezésre. A spanyol csapat a megegyezésről szóló dokumentumot szombat délelőtt faxolta el a békéscsabai klub részére, amelyet a lila-fehérek továbbküldtek az EHF bécsi központjába.

A két csapat a kupaforduló második hétvégéjén méri össze erejét Békéscsabán, az első találkozót november 7-én, szombaton 18 órakor rendezik meg, míg a visszavágóra másnap, november 8-án, vasárnap 16 órai kezdettel kerül sor a Városi Sportcsarnokban.

A spanyolok 18 fős delegációval november 6-án pénteken az esti órákban érkeznek meg Békéscsabára, és november 9-én hétfőn kora reggel hagyják el a viharsarki megyeszékhelyet.
Jó esély van a hazai kettős EHF Kupa mérkőzésre
2009. október 15.
 
Fülöp Csaba a Mondi-Békéscsabai Előre NKSE gazdasági vezetője arról tájékoztatta, honlapunkat, jó esély kínálkozik arra, hogy a csapat a spanyol BM Parc Sagunt elleni EHF Kupa párharc mindkét találkozóját Békéscsabán rendezze meg. A gazdasági vezető elmondta, hogy a sorsolást követő órákban költségkímélés céljából a spanyol klub vetette fel a békéscsabai kettős mérkőzés ötletét. A felek folyamatosan egyeztettek az elmúlt napokban, Fülöp Csaba a mai nap folyamán többször beszélt a BM Parc Sagunt csapatfőnökével, és szóban megállapodtak a békéscsabai kettős mérkőzés feltételeiben.

A tervek szerint a két csapat a kupaforduló második hétvégéjén mérné össze erejét Békéscsabán, az első találkozót november 7-én, szombaton rendeznék meg, a visszavágóra pedig másnap, vasárnap kerülne sor a csabai Sportcsarnokban.

Fülöp Csaba elmondta még, hogy sikerült jelentősen lefaragni a spanyol együttes igényeiből, a klub jó megállapodást kötött, és két jó látogatottságú mérkőzéssel van esély a veszteségek minimali-zálására. A két klub a tervek szerint pénteken foglalja írásba a megállapodást, és továbbítják azt az EHF bécsi központjába.

A gazdasági vezető szerint nem lehetséges pozitív szaldóval zárni egy páros mérkőzést, így ebben az esetben pénzügyi szempontból csak a veszteségek csökkentése lehet a cél. A spanyol csapat ellen a klubvezetés célja, hogy mindkét mérkőzésre megtöltse a csarnokot, ennek érdekében szurkolóbarát jegyárak kerülnek kialakításra.
Mondi-Békéscsabai ENKSE –
HK BNTU-BelAZ (Minszk)
26-24 (10-8)
2009. október 10.
 

Női EHF-kupa, 2. forduló, a legjobb 32 közé jutásért:
MONDI-BÉKÉSCSABA-BNTU-MINSZK 26-24 (10-8)
Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok.
Játékvezetők: Marics, Masics (szerbek).
1300 néző.

Tizenegy gólos előnnyel várta a visszavágót a Békéscsaba, amely kettős győzelemmel zárult, így a Békéscsaba kivívta a továbbjutást a nemzetközi kupában. Tíz nap alatt bajnoki mérkőzésekkel megtűzdelve a negyedik mérkőzését játszotta a csapat, és a fáradtságot is átvészelve kétgólos győzelmet vívtak ki hazai pályán a lila-fehér lányok.

Mátéfi Eszter a mérkőzést követően elmondta, hogy a sorozatterhelést illetően örül, hogy a lányok sikeresen túljutottak ezeken a mérkőzéseken, és minden elismerést megérdemelnek.
- Körülbelül azt kaptam, amire számítottam. Tíz nap alatt négy mérkőzést játszottunk, ebből különösen a legutóbbi, a Ferencváros elleni rangadó vette ki az erőnket. Próbáltam kezdetben olyan játékosokat játszatni, akik kevesebbet szoktak egyébként. Amit kértem, az elsősorban az volt, hogy hazai pályán győzelemmel zárjunk. Maximális teljesítményt nyújtottak a lányok, a küzdéssel, a hajtással nem volt gond, inkább a koncentrálással és az összpontosítással. Különösképpen nekik sem volt veszítenivalójuk, felszabadultan játszott a fehérorosz csapat, ennek következtében jobb hatékonysággal használták ki a helyzeteiket, a támadásaikat. Ezzel tudtak meglepni minket a kinti meccshez képest. Továbbjutottunk, a lányok jól vették a sorozatterhelést, ehhez is szokniuk kell. Gratulálok a lányoknak. A nagyszerű közönség előtt ismét győzelmet tudtunk aratni, remélem, a sorsolásban kedvező ellenfelet kapunk.

Konstantin Sarovarov, a minszki tréner a körülményekhez képest elégedett volt az eredménnyel.
- Kicsit több érdekességet mutatott ez a meccs, mint Minszkben. Főként az hatott a meccs kimenetelére, hogy rövid a kispadunk, és a 10. percben elvesztettük a legjobb játékosunkat, a kapust (Safonova). Az eredménnyel elégedett vagyok, a veszteségek ellenére is jónak mondható.

Mondi-Békéscsabai ENKSE gólszerzők: Nikolayenko 6 (3), Bódi Bernadett 8, Tóth 2, Szögi 2, Kelemen 4, Szekeres 2, Rácz 1, Cifra 1.

BNTU-BelAZ Minszk gólszerzők: Artsiukovic 2 (1), Kamenshykava 4, Kurynanovich 4, Kazhurava 2 (2), Kulik 2, Dzmitryieva 1 (1), Nestsiaruk 8, Sakalouskaya 1.

Kiállítások: 10 perc (Szekeres végleg) ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/3 ill. 4/4.

Képes beszámoló a galáriában >>>
Hajdu Lívia
HK BNTU-BelAZ (Minszk) -
Mondi-Békéscsabai ENKSE
20-31 (12-15)
2009. október 3.
 
BNTU-Belaz Minszk-Mondi-Békéscsabai Előre NKSE 20-31 (12-15).
EHF-kupa női kézilabda-mérkőzés, Minszk, 200 néző.
V.: Rutkovkis, Dzerve.

Békéscsaba: Tóth Zs. - Bódi 4, Nikolayenko 4, Takács, Tóth K. 2, Szekeres 5 (3), Kelemen 3. Cs.: Veress, Futaki (kapusok), Rácz 4, Cifra 2, Kocsis 3, Szögi 4 (1), Hajduch.
Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

A Minszk legjobb dobói: Arcjuhovics 10, Neszcjaruk 4.

Kiállítások: 4, ill. 4 perc.

Hétméteresek: 5/3, ill. 5/4.

Az eredmény alakulása: 10. perc: 7-3, 20. p.: 11-8, 35. p.: 12-17, 40. p.: 13-20, 50. p.: 17-27.

A találkozó elején megilletődött volt a békéscsabai csapat, így a 10. percben 7-3-ra vezettek a hazaiak. Ezután magára talált az együttes és Tóth Zsanett barvúros védéseivel valamint Szekeres és Bódi gólerős játékával a félidő végére fordított.

Szünet után fokozatosan növelte előnyét a remekül védekező és szellemes támadójátákot bemutató lila-fehér gárda és megérdemelten nyert a nyolc válogatottat felvonultató Minszk ellen, így az október 10-i visszavágó formalitásnak tűnik.

A lefújás után a csapatot végig lelkesen buzdító 32 csabai szurkoló nagy ünneplésben részesítette a lila-fehéreket.

Mátéfi Eszter: - A kezdeti megilletődöttség után megnyugodtak, fokozatosan átvették az irányítást és már a félidőben vezettek. Nem ismertük az ellenfelet, hiszen csak két tavalyi kazetta állt a rendelkezésünkre, így a tizenegygólos győzelem nagyon jó eredmény. A csapatból mindenki pályára lépett és élt is a lehetőséggel. Előzetesen győzelmet vártam, de nem számítottam ilyen különbségű sikerre.

Tizenegy gólos előnnyel várja a folytatást a Békéscsaba az EHF-kupában
2009. október 4.

 

A Mondi-Békéscsabai ENKSE október 3-án, szombaton este sikeresen, tizenegy gólos győzelemmel debütált az európai kupaporondon. Az EHF-kupa 2. fordulójának első mérkőzésén a fehérorosz bajnok BNTU-BelAZ csapata ellen idegenben 20-31 (12-15) nyertek a viharsarkiak.

A visszavágóra október 10-én (szombaton) 18.00 órakor kerül sor Békéscsabán, a Városi Sportcsarnokban.

A fehérorosz bajnoki aranyérmes a 2008/2009-es szezonban a BNTU-BelAZ lett, hiszen a pontvadászat második felében mindössze egyetlen vereséget könyvelhetett el. Így a Gorodnicsanka trónfosztása után visszakerült a dobogó legfelső fokára a minszki csapat.

A tavalyi szezon All Star-csapatába beválasztották a mindössze húszesztendős balszélsőt, Kacjarina Valjavatavá t, valamint a két, februárban Ukrajnából visszatérő válogatott játékost: a beálló Anasztaszja Kamenscsikavá t, és a balátlövő Lilija Arcjuhovics ot. Mindketten a Galicsanka klubját elért pénzügyi válság miatt kerültek vissza Minszkbe. A bajnoki góllövőlista ötödik helyén Valjancina Neszcjaruk végzett 152 találattal, pont ötven góllal az első helyezett mögött. Idén Arcjuhovics vezet 37 találattal, Kamenscsikava pedig a harmadik 29 góllal.

A fent említett játékosok mellett szintén ismerős arc a csapatnál a válogatott beálló, Irina Arcjomenka , aki két és fél hónapos szkopjei légióskodás, valamint szülés után került vissza a BNTU-ba.

Anyai örömök elé néz, így már nem az együttes tagja Viktorija Bai , a tavalyi bajnokság legjobb kapusa, Jauhenyija Jevdokimovics pedig Kikindára szerződött.

A 2008-as Eb-n, Macedóniában kellemes meglepetést szerzett fehérorosz válogatott további hat tagja játszik még Minszkben: a balszélső Alena Kulik , aki tavaly majdnem az egész szezont kihagyta sérülés miatt, a kapus Aleszja Szafonova , aki egy éve, hosszú európai "körút" után tért haza – hiszen játszott az Ormi Patra, a Dinamo Volgográd és a Kometal gárdáiban –, az irányító-jobbátlövő Valjancina Neszcjaruk , a balszélső-irányító Hanna Szuhamirava , a fiatal kapus Alena Taraszjuk valamint a tapasztalt beálló, Natallja Dzmitrijeva.

A BNTU-BelAZ vezetőedzője 2004 óta a negyvenöt esztendős Konsztantin Sarovarov , aki játékosként számtalan eredményt ért el: ötszörös szovjet bajnok, Szovjet Kupa-győztes, háromszoros BL-győztes, EHF-kupa-döntős, Szuperkupa-győztes, olimpiai bajnok, kétszeres junior világbajnok és világbajnoki ezüstérmes.

BNTU-BelAZ Minszk
Legjobb európai eredmények:
BL, 1993/94: nyolcaddöntő (Lützellinden /GER/ ellen esett ki)
BL, 1994/95: 1. forduló (Olimpija /SLO/ ellen esett ki)
BL, 1995/96: nyolcaddöntő (Bremen /GER/ ellen esett ki)
BL, 1996/97: 1. forduló (Lublin /POL/ ellen esett ki)
BL, 1997/98: 1. forduló (Amadeo Tortajada /ESP/ ellen esett ki)
BL, 1998/99: legjobb 32 (Krim /SLO/ ellen esett ki)
BL, 1999/2000: 1. forduló (Leipzig /GER/ ellen esett ki)
BL, 2000/01: 1. forduló (Lublin /POL/ ellen esett ki)
EHF-kupa, 2000/01: 4. forduló (Metz /FRA/ ellen esett ki)
BL, 2001/02: 1. forduló (Volgográd /RUS/ ellen esett ki)
EHF-kupa, 2001/02: 3. forduló (Vícar Goya /ESP/ ellen esett ki)
BL, 2002/03: 1. selejtezőkör (Leipzig /GER/ ellen esett ki)
EHF-kupa, 2002/03: 2. forduló (Rocasa /ESP/ ellen esett ki)
BL, 2003/04: 1. selejtezőkör (Lublin /POL/ ellen esett ki)
EHF-kupa, 2003/04: 3. forduló (Volgográd /RUS/ ellen esett ki)
EHF-kupa, 2004/05: 2. forduló (Horsens /DEN/ ellen esett ki)
BL, 2005/06: 1. selejtezőkör (Metz /FRA/ ellen esett ki)
EHF-kupa, 2005/06: 3. forduló (Lublin /POL/ ellen esett ki)
BL, 2006/07: 1. selejtezőkör (Artasz /GRE/ ellen esett ki)
EHF-kupa, 2006/07: 2. forduló (FCK /DEN/ ellen esett ki)
BL, 2007/08: 2. selejtezőkör (Byåsen /NOR/, Oltchim /ROU/ és Madeira /POR/ ellen esett ki)
EHF-kupa, 2007/08: 3. forduló (Galicsanka /UKR/ ellen esett ki)
KEK, 2008/09: 2. forduló (Olomouc /CZE/ ellen esett ki)

Legjobb hazai eredmények:
tizenhatszoros fehérorosz bajnok
hétszeres Fehérorosz Kupa-győztes

Idei bajnoki eredmények:
BNTU-BelAz – HHK 31-22 (14-7)
BNTU-BelAZ – Beresztye 38-23 (19-13)
Druc – BNTU-BelAZ 27-35 (15-21)
BNTU-BelAZ – Viktorija-Regija 35-25 (16-11)

A fehérorosz bajnokság állása:
1. BNTU-BelAZ 4 4 0 0 139-97 42 8 pont
2. Gorodnicsanka 3 3 0 0 100-71 29 6 pont
3. Arkatron 4 3 0 1 121-98 23 6 pont
4. Druc 4 2 1 1 129-115 14 5 pont
5. Viktorija-Regija 4 2 0 2 102-115 -13 4 pont
6. Berezina 3 1 0 2 83-109 -26 2 pont
7. HHK 4 0 1 3 95-115 -20 1 pont
8. Vitebszk-Hanna 3 0 0 3 66-86 -20 0 pont
9. Beresztye 3 0 0 3 76-105 -29 0 pont

Visszavágó:
Mondi-Békéscsabai Előre NKSE – BNTU-BelAZ
Időpont: 2009. október 10. (szombat) 18.00 óra.
Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Branka Marić, Zorica Mašić (szerbek)

 

A csapat a nevét az ország legnagyobb egyeteméről kapta, amely a Fehérorosz Nemzeti Műszaki Egyetem. Eltekintve attól, hogy a fehérorosz köztársaság számára magasan kvalifikált szakembereket biztosít az egyetem 1960 óta, több mint 5000 diplomát adott olyan szakembereknek, akik pályafutásukat külföldön folytatták. Jelenleg több mint 45 ország diákja tanul az egyetemen, amely a legnagyobb arány az ország egyetemeit tekintve. A BNTU-nak szoros kapcsolata van 25 ország több mint 70 egyetemével. A sport a BNTU egyetem számára a fő prioritások közt szerepel az intézmény fejlődését tekintve. És ez a szemléletmód a sport által segít az egyetem alapítása óta.

A csapat nevében szereplő BelAz a "Belarusian Autoworks" rövidítése, amely egy világszerte ismert kiváló minőségű bányászati felszereléseket gyártó cég.

1974 óta, a klub alapításának idején, a csapat változtatta a nevét: "Economist" (Közgazdász), "Polytechnic" (Műszaki Egyetem), "BSPA", "BNTU", éppúgy ahogy az edzőket is váltogatta: S. V. Avakumov (1974-1977), G. N. Bugrim (1978), L. Zuevskij (1979), N. Shajuk (1980-1985). 1985-ben a "Polytechnic" csapatát egy kiváló orosz edző L. Nevedomskij (1985-1987) és a segítői irányították: V. O. Novik, M. M. Maevskij, V. V. Apolonik. Ugyanabban az évben a csapat visszaszerezte a jogot, hogy az orosz bajnokság legmagasabb ligájában játsszon, és folyamatosan megnyerte a Fehéroroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság bajnokságát. Nagyszerű játékosokból állt a csapat, akik az orosz nemzeti válogatott tagjaként is szerepeltek.

1987-1988 között I. Tenis lett a csapat vezetőedzője. 1987-től L. N. Gusko gondjaira bízták 14 éven át a csapatot, aki a fehérorosz edzők egyik legjobbja volt. Irányítása idején a csapat hétszer lett a Fehérorosz Köztársaság bajnoka és kupagyőztese. 1998 és 2001 között a csapat kétszer lett Európa-bajnokság és világbajnokság döntőse. L. N. Guskot M. M. Maevskij és V. V. Fpolonik segítette (1988-2002), valamint V. Pevnickij és V. Babich. 2004 óta a mai napig is K. G. Sharovarov olimpiai bajnok a csapat vezetőedzője.

A csapat legutóbbi eredményei:
2007-ben a fehérorosz bajnokság győztese, a Fehérorosz Kupa döntőse
2008-ban a fehérorosz bajnokság ezüstérmese, a Fehérorosz Kupa döntőse
2009-ben a fehérorosz bajnokság győztese, a Fehérorosz Kupa győztese

Vezetőedző: Konstantin Sharovarov 45 éves, ötszörös bajnok, háromszoros ezüstérmes és kétszeres bronzérmes lett az orosz bajnokságban, Orosz Kupa győztes, háromszoros Bajnokok Ligája győztes, EHF Kupa döntős, több csapattal Szuper Kupa győztes, 1988-ban olimpiai bajnok, junior világbajnok 1983-ban és 1985-ben, ezüstérmes az 1990-es világbajnokságon.

 
   
EHF KUPA
 
Kézilabda toborzó!
Kézilabda toborzó!
 
Támogatóink:
 
Lap teteje...
m-design.hu